 RIPORT SZINETÁR DÓRÁVAL ÉS BERECZKI ZOLTÁNNAL
 Április 14-én (kedden) hatalmas felhajtások közepette került megrendezésre Miskolcon, a Művészetek Házában Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra közös koncertje.
Igazán különleges alkalmak közé sorolhatjuk a mostani eseményt! Az Első Miskolci Lions Klub kérte fel a méltán neves előadókat, hogy fellépésükkel támogassák a B.-A.-Z.- megyei Vakok és Gyengénlátók Egyesületét. Választásuk tökéletesnek bizonyult! Az érdeklődés óriási volt, minden jegy elkelt, ráadásul a bevételből öt képernyőolvasó szoftver vásárlása vált lehetővé.
Dóri és Zoli nemcsak hogy széles zenei skálával lepték meg a közönséget, de nagyszerű hangulatot is teremtettek saját egyéniségükkel, közvetlenségükkel.
Egy percre sem hagytak unatkozni minket! Hol a hasunkat fogtuk a nevetéstől, hol ámulva hallgattuk őket. És még sikerélménye is lehetett mindenkinek, mert az Oroszlán Király zenéjét a közönség közreműködésével adták elő.
Annyira magával ragadott az est hangulata, hogy kedvem lett volna felugrani a színpadra, és a magam hamis hangján éneklésbe kezdeni mellettük. De ahogy elnéztem, ezzel mások is így lehettek.
Nem is akarta egykönnyen elengedni a párost a közönség, kétszer is visszatapsolták őket a színpadra.
Azt hiszem, nem túlzás hatalmas sikerként emlegetni a duettüket, mind a Vakok Egyesülete számára gyűjtött összeg, mind a közönség fogadtatása szempontjából.
A koncert után lehetőségem nyílt interjút készíteni az előadókkal. Mosolyogva fogadtak, és beinvitáltak az öltözőjükbe. Nagyon közvetlenek és segítőkészek voltak velem, mintha csak egy jóbarát érkezett volna hozzájuk.
Egy kicsit izgulok, mert még kezdő vagyok, úgyhogy nézzétek el nekem - vágok bele az interjúba.
- Semmi baj, majd segítünk neked - jegyzi meg Zoli mosolyogva.
- Ha jól tudom a Lions Klub kért fel titeket a koncertre. Ez hogy történt mégis? Felhívtak benneteket, és igent mondtatok?
Zoli válaszol:
- Ez nagyon egyszerűen történik. Teljesen függetlenül tőlünk létezik egy menedzsment, aki ezzel foglalkozik. Általában a CD-ékben megtalálható számon vagy email-en felveszik velünk a kontaktot, és mindent leszerveznek gyakorlatilag. Nyílván alap dolgokba beleszólunk, tehát tudjuk, hogy milyenek az igényeink ahhoz, hogy egy ilyen estét meg tudjunk csinálni. Ezek benne vannak a szerződésben, és a részleteket meg az egyéb dolgokat, időpontokat, címeket, azt a kolleganők intézik.
- Értem. Akkor az egyéni indíttatásnak nincs szerepe ilyen alkalmakkor?
Zoli válaszol:
- Mindig van egyéni indíttatása a dolognak. Ha tudjuk, hogy milyen rendezvényre jövünk, akkor az ember természetesen máshogy áll ki a színpadra. Egyszerűen minden este egy izgalom! Nem csak az meghatározó, hogy melyik városba, vagy milyen típusú közönség elé lépünk, hanem az hogy a városon belül, hol van maga a rendezvény megszervezve. Különböző típusú emberek vannak még akkor is, hogyha mondjuk a saját színházunkban, az operettszínházban ugyanannak az előadásnak különböző estén, más a közönsége. Valaki ezt érti jobban, vagy erre figyel jobban. Ilyen, olyan, amolyan típusú közönség van és mindig izgalmas, hogy hogyan alakul az adott este.
- És Vakok Szövetségéről hallottatok már korábban? Esetleg a munkájukról tudtok valamit?
Dóri válaszol:
- Most lehet, hogy kicsit morbid, amit mondani fogok. Engem azért érint némileg a dolog, mert hogy én egy egészen banális probléma miatt időnként nem hallok. Nem vagyok teljesen süket, csak az én igényeimhez képest, akár a színpadon vagyok, akár a civil életben, nekem igényem lenne arra, hogy halljak, ehhez képest pedig nagyon keveset szoktam meghallani. Igazából, a nyakamban egy izom elnyom egy eret, és ez az okozója ennek. Velem már többször megtörtént az évek alatt ez. Egy hihetetlen, nagyon nyomasztó, ilyen fóbiás érzésként tudnám leírni. Azóta egész másképp nézek azokra az emberekre, akik valamelyik érzékszervüket nem tudják úgy használni, ahogy a többiek. Nyílván más a dolog, főleg ha valaki vak, nem csak gyengén lát, vagy valaki süket, nem csak gyengén hall. De ettől bennem lett egy hatalmas adag empátia az ilyen dolgok iránt. Egyébként nálunk, a családban, közeli rokonságban, vagy baráti körben, nincs olyan, aki látását teljesen elvesztette, ha jól tudom.
Zoli válaszol:
- Nekem egy évig osztálytársam volt egy vak fiú. Az iskolának kapcsolata volt a Vakok Intézetével, mert több tanulójuk tanult nálunk. Számítástechnikai szakközép voltunk. '94-ben végeztem, és már akkor is volt ilyen gép, ami fel tudta olvasni a dolgokat.
Úgy jegyzetelt órán, hogy volt egy ilyen személyi számítógépe, fülén a fejhallgató, és az folyamatosan mondta vissza neki a leírtakat, nyílván akkor még angol akcentussal.
- Hogy érzitek hogy sikerült a koncert? Mert a közönséggel együtt én is nagyszerűen éreztem magamat! A humorotok is elképesztő, az előadás meg elmondhatatlanul jó volt!
Dóri:
- Jó volt! Voltunk nemrég Miskolcon pár hete, még akkor esett a hó. Nem is olyan régen volt ez, csak közben hirtelen nyár lett. Ilyenkor mindig izgalmasabb a dolog, mert nyílván Miskolcon sokan laknak. Nem tudom, pontosan hányan, de biztosan vannak még olyanok, akik nem voltak még a koncertre - neveti el magát aranyosan. - De azzal mi is tisztában vagyunk, hogy valószínűleg ez iránt a műfaj iránt egy adott réteg érdeklődik. És vélhetően, ahogy feltették a kezüket , van is átfedés a két koncert között. Tehát ettől még izgalmasabb volt, hogy megfelel-e még egyszer az, amit csinálunk, vagy tetszik-e, izgalmas-e.
Zoli:
- Azon tudjuk ilyenkor lemérni, hogy hány "visszataps" van, hányszor hívnak vissza minket a színpadra. És most elfogyott az összes plusz dal a CD-n!
Dóri:
- Egyébként különösen érdekes volt, hogy elkezdtük a műsort, és különösebben arra nem készültünk, hogy lesznek a nézőtéren olyanok, akik nem látnak. Mert mi úgy gondoltuk, vagy úgy tudtuk, hogy a Klub csak a Vakok és Gyengénlátók javára rendezi ezt az estét. És amúgy ésszerű lett volna, hogy nyílván lesznek olyanok is, akik érintettek a dologban. De erről nem beszéltünk az úton, ahogy jöttünk idefelé. És ahogy megláttam a szemüvegeket, elkezdtem gondolkodni és rájöttem, hogy tulajdonképpen ez a műfaj, amit mi csinálunk, ez tökéletes az ő számukra, mert ugye színházi kereteken belül van látvány is, ami azért érdemes ott elkapni, de hogy ez elmond egy kerek történetet közbe zene, és még a szöveget is érteni.
Mert például az operának, van egy olyan rendkívül nagy hátránya, hogy nagyon sok énekesnél nem lehet érteni egyáltalán, hogy mit énekel. Hogyha közben az ember nem olvassa a műsort, nem fogja megtudni, mi történik, és ugye a látványból nem derülhet ki számára. Tehát tulajdonképpen ez olyan, mintha nekik lenne kitalálva.
- Még egy utolsó kérdés: Külön-külön vagy inkább együtt szerettek koncertezni, fellépni?
- EGYÜTT!! - vágják rá egyszerre.
|
Kiss Alexandra
(kommunikáció és média szakos egyetemi hallgató)
|
|