ÜDÜLÉS BALATONBOGLÁRON 2010-BEN IS!

A tavalyi évhez hasonlóan idén is megnyílik a balatonboglári üdülő! A szolgáltatások a megszokottak lesznek: napi háromszori étkezés, tévészoba, vak ping-pong, lengőteke, tandemkerékpár, vízibicigli, kajak, kenu kölcsönzés, büfé - és kellemes, nyugodt környezet várja a pihenni vágyókat.
Az egyes turnusok szokás szerint csütörtöktől szerdáig tartanak, a szobák csütörtökön 10 órától foglalhatóak el, és azokat szerdán 10 óráig kell elhagyni. 2010-ben a szezon már tavasszal megkezdődik április hónaptól június 23.-ig.
Ebben az időszakban az üdülés díja: kedvezményesen, csak 25 ezer forint lesz egy hétre fejenként.
A nyári főszezon árai a tavalyi áron maradtak, 2 hétre fejenként 70 ezer forint.
A nyári turnusok a következők:
Június 24.-július 7.
Július 8.- július 21.
Július 22.-augusztus 4.
Augusztus 5.-augusztus 18.
Augusztus 19.-szeptember 1.
Azoknak a nyaralóknak, akik nem az MVGYOSZ tagjai, a fenti árakon felül a helyszínen, a nyaralás végén személyesen kell kifizetniük az idegenforgalmi adót, amelynek ára kb. 340 forint naponta, fejenként.
A tavalyi évhez hasonlóan lehetőség van egy hetes nyaralásra is! Jelentkezéskor üdülési előleget kell fizetni, - amely 2 hetes nyaralás esetén személyenként 35000Ft - személyesen vagy csekken, vagy előzetes egyeztetés után banki átutalással. (bankszámlaszám: 64400044-30091893-31100019). Befizetési csekket az MVGYOSZ tagegyesületeinél lehet kérni. Az üdülési ár további összegét a nyaralás megkezdésekor az üdülőben kell rendezni.
A jelentkezéseket a tavalyi évhez hasonlóan Szombath Tiborné (Kati) fogadja a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületénél 1146 Bp. Hermina út 47-es szám alatt személyesen, illetve telefonon a 06-1-384-8440/108-as vagy a 06-1-273-0755-ös telefonszámon hétfőn, kedden és csütörtökön 8-16 óra között, pénteken 8-12 óra között. Szerdai napon a félfogadás szünetel.
A jelentkezéseket 2010. február 1.-től fogadjuk.
Egyéb információkért az üdülő üzemeltetője, Ottlakán Gyula is hívható a (20) 967-0446-os telefonszámon, és őt kell keresni a vasútállomásról az üdülőbe való beszállításhoz is!
Szobabeosztás
Az eddigiektől eltérően tisztelt vendégeink nem csak időpontot, turnust
választhatnak, hanem előre kiválaszthatják, melyik szobát kívánják igénybe
venni. A szobák beosztása a kövezkező:
a bejárathoz közelebbi A épületben két szoba található, ezek jele A2
és A3, amelyek 3 ágyasak, illetve igény szerint egy pótággyal bővíthetőek,
a nagyobbik, B épületnek a Balatonhoz képest jobb oldalán található
szobák kis erkéllyel is rendelkeznek, ezek a B2 - B12-es szobák, ezek
közül a B2-es három, a többi két ágyas,
a B épületnek a Balatonhoz képest bal oldalán található szobák a B13 -
B19-es szobák, melyek közül a B13, B14, B15, B16 egy ágyas, a B17, B18, B19
kétágyas.
A szobák elrendezése az alábbi sematikus ábrán is megtekinthető:
| |
folyosó |
B2 |
| |
B3 |
| |
B4 |
| |
B5 |
| B13 |
B6 |
| B14 |
B7 |
| B16 |
B8 |
| B16 |
B9 |
| B17 |
B10 |
| B18 |
B11 |
| B19 |
B12 |
| Társalgó, tévészoba |
|